2010. március 25., csütörtök

Kezdődik...

Közös történetünk kezdődhetett volna akár 17 éve is. Akkor nem hallgattam a szüleimre, a sors - vagy Isten? - azóta próbálja helyrehozni a hibás lépést.

A történet messzire nyúlik vissza, talán unalmas is kicsit, de úgy érzem, mindennek jelentősége van. 14 évesen el kellene dönteni, hogy mi lesz az ember, ha nagy lesz. Szüleim közgazdasági szakközépbe szerettek volna küldeni, de nem tudtam, hogy az milyen, én tanárnak készültem és gimnáziumba mentem. A tanárságról a négy év alatt lebeszéltek, gazdasági fősulira-egyetemre sajnos nem sikerült a felvételi, ezért mérlegképes könyvelőnek tanultam. A két év után a vizsgák miatt felvételizni sajnos nem tudtam volna, ezért nem túl nagy kedvvel műszaki főiskolára mentem (de gazdasági szakirányra, hogy ne legyen túl nagy a váltás). Diplomaosztó után hamarosan el tudtam helyezkedni, első munkahelyem egy bank volt, a könyvelői végzettségemnek köszönhetően. Tudtam az elején, hogy hamarosan privatizálják a bankot és a fiókunk megszűnik, de válogatni nem tudtam. Egy év után, az első körben el is küldtek néhányunkat. Sok munkalehetőség nem akadt akkor sem, de hogy ne csak "legyek" itthon, beiratkoztam egy angol nyelvtanfolyamra. Kicsit későn kaptam észbe, az első óráról és így a csoporttársak bemutatkozásáról lemaradtam. A neveket megtudtam persze, de ennél többet csak nagyon lassan. Volt egy pár a csoportban, B. és Tamás. Szép lány, kedves fiú - biztosan házasok, gondoltam, főképp, hogy a tanárnő többször is mondta, hogy ők otthon majd tudják gyakorolni a feladatokat. Titkon irigyeltem őket, az akkori kapcsolatom nem alakult túl fényesen. Közben azért kiderült, hogy "csak" testvérek, és az is, hogy abba a szakközépiskolába jártak, ahová a szüleim küldeni szerettek volna! Két hónapig jártam a csoportjukba. Nem sokkal a tanfolyam után szakítottam a párommal, majd találtam új munkahelyet, a műszaki végzettségemmel. Akkoriban indult be igazán az iwiw, a volt csoporttársakkal még emlékeztünk egymásra, bejelölgettük egymást. B-val egyszer-egyszer összefutottunk reggelente, Tominak írtam egy-két levelet, ha gondom volt a számítógéppel, ő pedig megkért, hogy teszteljem egy német szókincsfejlesztő programját - ennyi volt az összes kapcsolatom velük négy év alatt. Ezalatt új párom lett, akivel hol jól megvoltunk, hol nem, majd egy párhónapos szünet után összeköltöztünk albérletbe, hátha sikerül rendbehozni a kapcsolatunkat. Nem sikerült, egy hónap után hazaköltözött, majd két héttel később, 2008. karácsonyán volt egy csúnya veszekedésünk. Másnap kaptam egy e-mailt Tomitól, hogy rég látott wiw-en, msn-en, hol vagyok, mi történt velem. Ugyanis az albérletben hetekig nem volt internet, és milyen jó, hogy nem volt! Elkezdtünk beszélgetni Tomival mindenféléről, mintha nem is négy éve beszéltünk volna utoljára. Kiderült, hogy sokmindenről hasonlóképp gondolkodunk. Kiderült az is, hogy a húga nemsokára férjhez megy, és maga szeretné elkészíteni a meghívóit. Felajánlottam, hogy szívesen segítek. Készítettem néhány mintát, B választott is belőle, készültünk a 80 db meghívó "legyártására". Közben a beszélgetések Tomival oda vezettek, hogy elhívott egy koncertre, amire nem tudtam menni, más programom volt már arra a hétvégére. Majd elkezdtük készíteni a meghívókat, anyukájukkal buszoztam haza hozzájuk, hamar megismertem a családot. Mikor hazaértem tőlük a második meghívós délutánról, Tomi megkérdezte, hogy láttam-e a Made in Hungáriát, mert azt olvasta róla, hogy jó film, és... hát... izé... megnézhetnénk együtt. Megnéztük. Hozott nekem egy magazint és egy kalendáriumot, amit ő szerkeszt, megmutatta, úgy beszéltük, hogy majd a film után odaadja, addig az ő táskájában jobban elfér. Elfelejtettük mindketten. Elvarázsolódtunk? Talán. Annyira, hogy az első levelének első évfordulóján tartottuk az eljegyzésünket. A családnak meglepetésnek szántuk, de ő is meglepett engem, hogy írt egy verset, az utolsó két sorával kérte meg a kezemet:
"Marcsi mama, András papa, megkérdem én végre,
adják-e a drága leányt, hogy együtt érjünk révbe?"


Elkezdem ezt a blogot, sokáig szeretnék emlékezni erre az időszakra :) Le vagyok maradva három hónappal, remélem, hamarosan behozom a lemaradást... Meg kellene valami szép ruha is a blognak. De hogy mikor fogok én aludni?

Nincsenek megjegyzések: