2010. július 8., csütörtök

Még kettő

Ez olyan érdekes. Rohanunk, lótunk-futunk egész nap. Néha kicsit meg kell állnom, hogy felfogjam, hogy miért is van ez az egész. Ilyenkor mellbevág a felismerés, hogy két nap múlva mégis mi fog történni, és annyira jó a tudat...

Tomi öltönyéhez nem volt mellény, ezért varrattunk egyet. Amikor az anyagot vettük, akkor nem volt velünk az öltöny, így sikerült szépet venni, de olyat, ami egyáltalán nem passzol hozzá. Így holnap, esküvő előtti nap megyünk öltönyt venni. Izgi.

Ma is sokat intézkedtünk, de a legjobb a templomi próba volt. Úgy látszik, tényleg komoly a helyzet. :)

2010. július 7., szerda

2010. július 6., kedd

Négy

Tegnap feláldoztam az sbk-s rendelésem egy részét álmaim fátylára. De egyértelműen megérte, annyira szééééép! 2500-ért lehetett volna kölcsönözni, de ha már a ruha az enyém lesz, akkor a fátyol is kell. 4500 Ft volt. Ezen kívül intéztünk egy csomó mindent, vettünk sört a sátor berendezéséhez, lámpát három szobába, megrendeltük a zöldségeket-gyümölcsöket. Elvittük a gyűrűinket políroztatni is, de ahol készítettük, ott szabin vannak, máshová kellett vinni. Csütörtökön lesz kész, most nagyon hiányzik.
Ma a terítőkért voltunk, Tomi pedig polcokat szerelt a hűtőkamrába és a sütisszobába. Holnap italvásárlás. Ma is voltam ruhapróbán, holnap is megyek. Jó-jó, csak lennék kicsit vékonyabb... És voltam smink- és frizurapróbán is, nem is tudom, melyik volt siralmasabb. A sminkpróba nem volt előre tervezve, de milyen jó, hogy elmentem, mert így most értett félre a sminkes, nem szombaton. De szombaton az lesz, hogy nézni fogom készülés közben is a sminkemet, és ha nem tetszik valami, még időben szólok. A fodrász meg masnit akart csinálni a hajamból, ott imádkoztam a székben, hogy ne sikerüljön neki, különben meg kellene mondanom neki, hogy ez milyen idióta frizura... Nem is sikerült. Legszívesebben otthagynám, de unokatesó javasolta, így meg ciki lenne. (Tudom, az én esküvőm, nekem tetsszenek a dolgok, ne mással foglalkozzam.) Talán élesben jobban sikerül majd.

Csak a rohanás, pedig egymásra kellene figyelnünk, és belül készülni eddigi életünk legszebb napjára. De sajna nem lehet.

2010. július 4., vasárnap

Elkezdődött

... a végső roham :)
Nehéz volt utolsó héten munkába menni, de így utólag gyorsabban eltelt, mint gondoltam volna.
A szombat eredménye:
és hátul a konyhában 200-200 mélytányér, lapostányér, kistányér, kés, villa, kanál, sütisvilla, ilyenpohár, olyanpohár, amolyanpohár.
Ma reggel pedig kihirdettek minket a templomban :)

2010. július 2., péntek

Egyre közelebb

Utazások előtt mindig izgulok, ezért általában a fél éjszakát pakolászással töltöm. Persze lehetne gyorsabban is, de mindig találok valami más elfoglaltságot is. Így sikerül 3-4 órákat aludnom.

Azt hiszem, most is így vagyok. Néhány napja, talán egy hete is megvan már, hogy hajnalban megébredek, fél hat körül. És bár az utóbbi két napban időben, éjfél előtt ágyba kerültem, most megint itt van fél egy... Kezdek ideges lenni. Bár most közrejátszik egy csípés is, amit tegnap sikerült összeszednem. Doktornő azt mondta, ő látott már olyat, hogy egy rovarcsípés után egy centi mély lyuk maradt az ember combjában. És majd figyelni kell, nem kaptam-e Lyme-kór. Hogy ne legyen minden olyan egyszerű. Hétfőn fél háromra kell visszamenni a dokihoz, akkor okosabbak leszünk. Ma 6000 Ft-ot hagytam ott egy ránézésért és egy dunsztkötésért, hétfőn már csak 2000-et kell. (Úgy látszik, ő is sokallta a 6000-et, mert az ajtóra kontrollvizsgálatra 4000Ft-ot írt. Az olcsóbb kontrollal kompenzál.)
De mivel moziból hazaérve vettem észre a bumszlimat, inkább azt képzelem, hogy egy vámpír harapott meg, így máris viccesebb a dolog. Új kedvencem van, Jasper. :) És igen, pár hónap múlva 32 éves leszek. :)

2010. június 24., csütörtök

Alakul

Tegnap voltam ruhapróbán, már anyu is elhiszi, hogy kész lesz :) Ma megkaptam a fátylat a próbafrizurához, most ebben ücsörgök :)
Vettünk inget is Tominak, már "csak" mellény és nyakkendő kell neki, és szerintem egy világos cipő, szerinte meg nem.
A virágkötővel nem tudtunk találkozni, remélem, nem lesz még késő jövő héten megrendelni a virágokat.
Más most nem jut eszembe. Kérem, kapcsojja ki.

2010. június 14., hétfő

Már csak három hétvége, a negyediken meg már buli :)
Szerdán voltam ruhapróbán. A ruha felső része volt kb. harmadig készen, az szoknya három részben volt, ezt tűzögette fel a varrónő a felsőre. De úgy összerántotta a felsőt, hogy alig kaptam benne levegőt... Úgyhogy megkérem, hogy vegye lazábbra, és kérek egy opcionális vállpántot, amit majd a buli táncos részén fel tudok tenni a ruhára, hogy ne essen le az ugrabugrálásban. Menyecskeruha még sehol, csak tervek... A virágkötővel jövő héten, a fodrásszal holnapután találkozom - eddig úgy voltam vele, hogy kiengedve lesz a hajam, és bebodorítva egy kicsit, aztán a hétvége időjárása észheztérített: kontyot fogok készíttetni. A fátylat a konty alá fogom tűzetni, így nem nagyon látszik majd a képeken, de nem takarja a kontyot.
Amin filózom, az a kalap. Úgy volt, hogy hímzett tüllből lesz a fátylam, aztán a varrónő inkább a ruhába tette bele a tüllt. Én viszont extra fejrevalóról álmodtam, így meg annyira nem lesz az... Úgyhogy kitaláltam, hogy kalapot szeretnék. Csak épp sehol sincs :( Azt mondják, hogy érdeklődjek Pesten. Köszi. Megnézem még egy kalaposnál. Fényképezkedhetnék kalapban és fátyolban, a kalap lenne rajtam a polgárin, a fátyol pedig a templomin. De ezt még meggondolom, akarok-e macerát. Nem lesz sok idő "átöltözni".
A tánctanfolyamnak tegnap lett vége, utoljára táncoltuk "felügyelettel" a nyitótáncot. Most már csak magunk gyakorolhatunk, de hely nincs nagyon, csak a lagzi helyszínén, viszont a falu közepére meg mégse kellene menni cd-lejátszóval... Talán tancinéni nem fog minket a záróbulin kihívni mindenki elé, hogy táncoljuk el :) De ha igen, az sem baj, szokjuk a közönséget :) A tanárnő mesélte, hogy volt olyan pár, akik még a vacsora előtt bemutatták a produkciót, mert annyira izgultak, hogy enni nem tudtak volna :)
Jegyesoktatás is OK. A héten megyek a templomba az elbocsátó szép üzenetemért :)